Főmenü:
Hipnózis, önhipnózis, hipnomeditáció
Meditáció
Meditáció
A meditáció a tudat átkapcsolásának több ezer éve kipróbált, és folyamatosan tökéletesített technikája. A meditáció során a meditáló személy képes arra, hogy elhagyja, az un. hétköznapi tudat síkját, és eljusson olyan területekre, ahol személyiségének eddig rejtett tulajdonságaival találkozhat. Meditáció alatt a tudat kitágul, elmélyül és emelkedettebb lesz. Ezért a meditáció nemcsak egy másfajta tudati állapot, hanem egy mindent átfogó állapot is egyben.
Ha meditálsz, eléred személyiséged minden szintjét. Meditáció alatt fokozatosan lenyúlhatsz olyan mélységekre, melyek eddig zárva voltak előtted. A meditáció során kikerülheted tudatos énedet, illetve feloldhatsz olyan gátakat, melyek megakadályozták, hogy átírj olyan „önprogramokat”, melyek lelki és fizikai betegségek kiindulási pontjai lehetnek.
Tapasztalás
A meditációt, mint fogalmat, folyamatot, valójában nem lehet elemezni, hiszen annyira összetett rendszer, ami mind lelki és testi „elváltozásokat” képes létrehozni, hogy inkább megtapasztalni kell.
Pozitív változások
Meditatív állapotban bizonyított orvosi vizsgálatok szerint, csupa pozitív változás jelenik meg testünkben, szervezetünkben.
Például jelentősen javul a szervek – többek közt az agy – oxigénellátottsága, ráadásul nagyobb mértékben, mint akár mély alvás közben, vagy
a. 18-20%-kal lassul az anyagcsere,
b. csökken vérünk tejsavtartalma,
c. kitágulnak az erek, így javul szerveink vérellátása,
d. csökken a vér koleszterinszintje, illetve előnyösen változik a hasznos és a káros hatású koleszterinfajta aránya,
e. megnő a vér endorfinszintje, ami magasabb fájdalomküszöbbel és kellemes közérzettel jár,
f. agyunk úgynevezett szinkronizált alfahullámokat termel, ami vizsgálatok szerint elősegíti sejtjeink regenerációját.
Meditációs módszerek felhasználása
A különböző meditációs módszereket felhasználhatjuk többek közt, hogy megszüntessék a szorongás testi és lelki tüneteit, önértékelési zavarainkat korrigáljuk, egészségi állapotunkat javítsuk vagy szinten tartsuk, életminőségünket emeljük, ismét munkába állítsuk elfeledett képességeinket, mint pl. megérzéseink, és még sorolhatnánk tovább.