www.lelekterapia.hu


A tartalomhoz

Eredménytelen kezelések?

Betegséggel küzd? Eredménytelen kezelések? Állapota nem javul?

Egyre többen vannak úgy, hogy miközben egyik gyógyszert a másik után veszik be, terápiáról terápiára járnak, kipróbálnak alternatív módszereket és gyógymódokat, ám a tartós eredmények nem mutatkoznak, a teljes gyógyulás várat magára.

A probléma megoldása ott rejtőzik, hogy elfeledkezünk egy törvényszerűségről, miszerint a test sosem beteg vagy egészséges, a testben csak a tudat információi fejeződnek ki. A test semmit sem tesz magától, erről mindannyian meggyőződhetünk, ha megtekintünk egy holttestet.

A betegség tehát azt jelenti, hogy kérdésessé tettünk egy addig kiegyensúlyozott rendet, a harmónia zavara azonban a tudatban, az információk szintjén áll fenn, a testben csak
megmutatkozik!

Félrevezető tehát azt állítani, hogy a test beteg; beteg csak az ember lehet.

A pszichoszomatika az a tudományág, amely speciális módszerekkel felderíti, hogy mi okozza a harmónia/rend zavarát a tudatban.

Miután a gócpont felderítésre kerül, akár hipnózis/hipnomeditáció segítségével elérhetjük, hogy szükségtelenné váljon a betegség megléte, szükségtelenné váljon a lélek üzenete.


Honlap | Hipnózis, önhipnózis, hipnomeditáció | Reinkarnáció, reinkarnációs terápia, regresszív hipnózis | Betegségeink jelentése | Párkapcsolat | Lélekgyógyászat | Szorongás, Depresszió, Magány, Reményvesztettség | Eredménytelen kezelések? | Tanfolyamok | Kapcsolat | Magamról | Blog | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe