Főmenü:
Depresszió. Befordulás a tehetetlenség érzésével megfűszerezve. Amikor 24 évesen az első közös "kalandunkat" „túléltem” a depresszióval, visszagondolva azon töprengtem, hogy mi volt a legrosszabb azokban a napokban, hónapokban, amikor „egymásra találtunk”.
A szorongás? A reménytelenség? A kilátástalanság? A – soha nem lesz ennek vége – nyomasztó érzése?
Aztán rájöttem, hogy a kapaszkodónélküliség érzése. A magány megjelenése, hogy nincs hova menni, nincs egy kéz sem a közelemben, amibe bele tudnék kapaszkodni, hogy ne csússzak egyre lejjebb és lejjebb, és a feladat teljesítésének nyomasztó terhe, miszerint: eljött az ideje a szembenézésnek, az átértékelésnek és az újjászületésnek.
Azonban annyira féltem az „újtól”, hogy inkább minden nap a régi - igaz nyomasztó -, de legalább megszokott életminőséget választottam azzal a hittel, hogy ez a sorsom, ezt is meg kell élnem, arról nem is beszélve, hogy kapaszkodóként egy ideig a megszokott antidepi tablettákat választottam.
Aztán rájöttem, hogy mindez önhazugság, amikkel csak alátámasztottam mindennapos életem, mert nem ezt kell megélnem, nem a depressziót kell megtapasztalnom, hanem arra kell ráébrednem végre, hogy mindig van választási lehetőségünk abban, hogy minőségében hogyan élek meg valamit, érzelmileg hogyan élem meg a pillanatnyi helyzetet, amiben a kémia nem tud segíteni, mert csak eltompít.
Nem segít, mert a megélés nem más, mint tudatosan megengedni magamnak, hogy beáramoljon, érzelmileg mélyen megérintsen az élet, azaz amikor engedélyt adsz magadnak a „befogadásra”, vagyis visszaszerzed a hatalmat magad felett. Ám ehhez tiszta tudatra van szükség.
Munkám során leggyakrabban ezt tapasztalom, miszerint - szinte észrevétlenül ám tudatosan - kiengedjük a hatalmat, a kontrollt a kezünkből. Na persze ezt szívesen tesszük, hisz ez a legegyszerűbb megoldása annak, hogy a felelősséget eltoljuk magunktól. A felelősséget életünkkel kapcsolatban. Majd a gyógyszer megoldja, majd a természetgyógyász megoldja, majd a hipnotizőr segít...…
Imádunk kegyes hazugságokba menekülni. Imádjuk mézes-mázas mellébeszélésekkel megmagyarázni szerencsétlenségünket, és magunk elől belemenekülünk mindenbe, amibe csak tudunk. Belemenekülünk a depresszióba, belemenekülünk az ezoterikába, belemenekülünk a betegségekbe, jajgatunk és sírunk, hibáztatjuk a világot, mutogatunk mindenre, ami csak él és mozog körülöttünk, ködös önmegmagyarázásokkal tévelygünk, miközben a bennünk élő, a minket éltető Lélek széttárt karokkal, és sűrű fejcsóválások közepette csak hümmög nagyokat. Na persze néha az enyém is, bennem…....
Sokszor kérdezik – némi felháborodás után -, hogy na, akkor mi a megoldás? Most mondj valami okosat okoska, de nem tudok okosat mondani. Nincs értelme. talán annyit, hogy addig, amíg módszereket keresel, tudd, valójában nem akarsz semmit tenni annak érdekében, hogy véget vess problémás élethelyzetednek. Meg egyébként is... nem „okoskodni” és bölcselkedni kell, csak egy dolgot kell megértenünk, hogy komolyan kell vennünk magunkat. Létezésünket. Minden pillanatunkat, minden lélegzetvételünket, minden mozdulatunkat.
Nem azért vagyunk és létezünk, mert a Teremtőnek épp nem volt jobb dolga, vagy – urambocsá – unatkozott. Azért vagyunk és létezünk, mert létezésünknek oka van és célja. Célja, hogy felfedezzük önmagunkban a csodát. Felfedezzük a nagyszerűt. Felfedezzük önmagunkban a ragyogót, felfedezzük a szépséget, az egyediséget, az individuumot, felfedezzük az alkotót, a kreatívat, felfedezzük a végtelen szabadságot. Ezt kellene egyszer kellő komolysággal komolyan venni. Aztán bölcselkedhetünk.
Mert ha komolyan vesszük létezésünket, komolyan fogjuk venni a másik létezését is és akkor nem akarunk átgázolni rajta. Nem akarjuk uralni. Nem akarjuk vágyainkat ráerőöszakolni az - én annyira szeretlek! – máza alatt, és nem akarjuk birtokolni, nevelni, idomítani, formálni, alakítani, megváltoztatni.
Egyszerűen élni hagyjuk. Hagyjuk, hogy kiteljesedjen. Hagyjuk, hogy megvalósíthassa álmait. Hagyjuk, hogy megvalósíthassa céljait, megvalósíthassa önmagát, azaz egyszerűen csak szeretjük a létezéséért, és nem többért.
És azt gondolom, ennyi elég…....
Jankai János
A weboldalon, olvashatsz még a hipnózisról, hipnoterápiáról, metafizikai hipnoterápiáról, önhipnózisról, speciális hipnózis technikákról, szorongásról, depresszióról, reménytelenségről, pszichoszomatikáról, azaz a betegségek értelmezésének tudományáról, tanfolyamokról, véleményekről és még sok minden másról.